Klinikai vizsgálatok

WGP 3-6 béta glükán

C21 IMMUNITY

 

 

 

Az élesztő 1-3, 1-6 béta glükán tulajdonságai:

 

A béta glükánoknak több forrása ismert, beleértve az élesztőből, baktériumokból, gombákból és gabonafélékből származó béta glükánokat. Ezek komplex szénhidrát molekulák, amelyek a legújabb kutatások szerint többszörösére képesek fokozni a természetes immunitás sejtjeinek aktivitását és hatásuk a bevételüket követő 48 órán belül teljes mértékben kifejlődik.

Olyannyira hatékonynak bizonyultak, hogy a Pentagon a biológiai fegyverek veszélyének kitett katonáinál kötelezővé tette használatát.

A vizsgálatok szerint az 1-3, 1-6 szénatomokon elágazásokat tartalmazó béta glükánoknak van a legerősebb biológiai aktivitásuk, amelyeket az élesztő sejtfalából vonnak ki egy szabadalmaztatott biotechnológiai eljárással. Az így előállított kivonat a WGP béta glükán, a természetes immunitás legerőteljesebb aktivátora.

A WGP béta-glukán fokozza a makrofágok, neutrofil granulociták és természetes ölősejtek (NK sejtek) termelődését, aktivitását. Ezzel fontos szerepet játszik az immunrendszer megfelelő működésében. A WGP béta-glukán hozzájárul a felsőlégúti rendszer egészségének megőrzéséhez, a szervezetünkben zajló káros oxidatív folyamatok gátlásához, így napi bevitele elősegíti az immunrendszer egészséges működését.

 

A WGP 3-6 béta glükán hatása az immunrendszerre:

 

  1.  

M-sejteknek nevezett specializálódott sejtek szállítják a glüko-poliszacharid aktív részt tartalmazó glükán részecskét a makrofágokhoz. Ezek a makrofágok pedig eljuttatják a glükán részecskéket az immunrendszer különböző régióiba (nyirokmirigyek, csontvelő, csecsemőmirigy).

A makrofágok kisebb részekre bontják le a glüko-poliszacharidokat, és 24-36 órás időtartamon keresztül juttatják a véráramba ezeket. Ezek az aktív fragmentumok megkötődnek vagy hozzákapcsolódnak a szervezet leggyakoribb immunsejtjeinek, a neutrofilek felszínéhez. A CR-3 (Complement Receptor 3)-nak nevezett receptorhoz kötődnek. A neutrofilek most már aktiválva vannak, készen állnak arra, hogy szembeszálljanak az idegen támadásokkal vagy kórokozókkal szemben.

A CR-3 receptor „zárszerkezetébe” mindkét kulcsnak (egy vérfehérjének és a β-glükánnak) ott kell lennie ahhoz, hogy egy neutrofil elpusztítson egy kórokozót vagy egy rákos sejtet. A CR-3 receptorhoz természetes módon kötődik a gombák, penészgombák és élesztőgombák sejtfalában található glüko-poliszacharid, bevételével a neutrofileknek biztosítjuk a természetes ölő mechanizmusuk kiváltásához szükséges hiányzó elemet. A glüko-poliszacharid molekulák mérete fontos lehet. Bizonyított, hogy a 2-6 µm átmérőjű részecskék lehetnek a leghatásosabbak.

 

  1.  

Klinikai vizsgálatok:

2003 Mar 21;5(1):1

A WGP 1-3, 1-6 Élesztő Béta-Glükán hatékonysága az ANTHRAX (lépfene) fertőzés kezelésében

Kournikakis B, Mandeville R, Brousseau P, Ostroff G.

Chemical and Biological Defence Section, Defence R&D Canada, Suffield, Medicine Hat, Alberta, Can

 

Absztrakt:

 

Háttér: A közelmúltban egyre inkább fenyegetővé váló bioterrorizmus veszélyei ellen széleskörű kutatások indultak el.

Cél: Az 1,3 béta-glükán immunmodulátorok (PGG és WGP glükánok) anthrax fertőzés ellenes hatásának igazolása állatkísérletekben.

Kivitelezés: Egerekbe 1,3 béta-glükánokat juttattunk subcutan injekciók formájában két nappal azelőtt, hogy anthrax baktériummal fertőztük őket. A fertőzés előtt, 7 napon át adagoltunk nekik WGP béta-glükánt gyomorszondán keresztül, vagy az ivóvizükben oldva 10 napon keresztül halálos dózisú anthrax spórával. Értékeltük a túlélési arányt, a túlélési időt és a mikrobiológiai terhelést a kezeletlen kontroll csoporthoz képest.

Eredmények: A fertőzés előtt két nappal beadott egy dózis WGP vagy PGG béta-glükán immunmoduláns rendszer hatására szignifikánsan: a) emelkedett az egerek túlélési rátája (2,5-szeresére), b) csökkent a mikrobiális terhelés a fertőzött egerek tüdejében (4-8-ad részére), c) nőtt a baktérium-mentes egyedek száma a fertőzést követően (2-szeresre). A fertőzés előtt egy héten keresztül profilaktikus WGP béta-glükán kezelésben részesült egyedek körében a túlélési ráta 50-ről 100%-ra nőtt; a fertőzést követően 10 napon keresztül terápiásan béta-glükánnal kezelt egyedek túlélési rátája pedig 30-ról 90%-ra emelkedett.

Következtetések: Az eredmények azt mutatják, hogy az 1,3 béta-glükánok jelentős mértékben fokozták az egerek védekező képességét lépfene baktériumokkal, potenciálisan biológiai hadviselésben használatos ágensekkel szemben. További vizsgálatok szükségesek a védelmi rendszer optimalizása érdekében, értékelni kell kombinált kezelési módszerek lehetőségét, illetve bizonyítani kell az eljárás hatékonyságát validált főemlős kísérletekben.  

 

 

A PGG-glükán hatékonysága Staphylococcus aureus baktériummal fertőzött patkányok kezelésében

Liang J, Melican D, Cafro L, Palace G, Fisette L, Armstrong R, Patchen ML.

 

Goji berry

(Lycium barbarum, Ningxia Wolfberry, kínai farkasbogyó)

 

 

 

Organikus termék igazoltan organikus gazdálkodásból

 

A Just Goji italt friss farkasbogyók (Goji berry / Ningxia Wolfberry) frissen préselt nyers levéből, a farkasbogyó természetes ízét megőrző fejlett technológiával állítják elő. Így megőrzi az egészségvédő vegyületek teljes arzenálját: vitaminokat, színanyagokat és más antioxidánsokat.

Nem tartalmaz tartósítószert, adalékanyagot vagy színezéket és hozzáadott cukrot, alacsony glikémiás indexű.

A „Goji” név egyet jelent az elragadóan édes ízű, skarlátvörös bogyóval. Növénytanilag a farkasbogyók családjába tartozik és Lycium barbarum-ként ismert. Ez a bogyó páratlanul gazdag természetes tápanyagokban, és nagyra becsülik öregedést gátló és egészségjavító tulajdonságai miatt.

Kínában, Mongóliában és Tibetben a gojit fontos tápanyagként és egészségvédő gyümölcsként nagy tisztelet övezi.

 

Egészséges talajon egészséges termés

 

A gojit a Tibeti-fennsík és Belső-Mongólia között, a Ningxia síkságon termesztik vegyszerek nélkül, immár 5000 éve. A többezer éves, legrégebbi fennmaradt kínai gyógyszerkönyvek már említést tesznek a goji-ról, mint a legfontosabb egészségmegőrző, ellenállóképességet javító, májvédő, látásjavító, keringésjavító és nemi vágyserkentő szerről.

A Himalájából lezúduló patakok a hatalmas Jangce folyóba torkollva érik el a Ningxia síkságot, példátlan összetételű, ásványi anyagokban és más tápanyagokban dús vízzel táplálva a termőföldeket.

Ningxia földművesei szerint a rendkívül nagy hőingadozás (-20 és +40 fok között) az ásványi anyagokban gazdag, alkalikus termőfölddel együtt felelősek a bogyók egyedülálló tápértékéért.

A Ningxia síkságról származó goji gyümölcsök (Lycium barbarum) minden más vizsgált, közismert élelmiszernél több antioxidánst tartalmaznak az ORAC skálán.

 

 A goji egyedülálló beltartalmáról

 

A Ningxia Autonóm Régióban élő Hui népcsoportban kiemelkedően magas a 100 év felettiek aránya. Itt 16x több 100 év feletti él, mint Kína más területein -az egészségügyi hivatalok statisztikái szerint. Egy 4000 lakosú faluban 16 száz évnél idősebb ember lakik. Lehet, hogy a mindennapi goji fogyasztás jelenti a magyarázatot?

•      Vessünk csak egy pillantást ebbe a kis gyümölcsbe és lássuk, mit találunk!

•      18 aminosavat a létfontosságú fehérjék felépítéséhez.

•      Káliumot, magnéziumot, vasat, kalciumot és még számos nyomelemet.

•      Ellagsavat, amely megvédi a DNS-t a mutációktól és rákmegelőző hatású.

•      Béta-karotint, béta-kriptoxantint, zeaxantint és luteint, amelyek semlegesítik a szabadgyököket, csökkentik a bőrrák kockázatát és az időskori szemproblémák kifejlődését.

•      Az egyedülálló L.B. poliszacharidokat, amelyek szívvédő, rákmegelőző és immunstimuláló tulajdonságokkal rendelkeznek.

•      Esszenciális zsírsavakat, valamint E és B csoportú vitaminokat.

 

A Goji bogyó

•      67-szer több tiamint (B1-vitamint) tartalmaz, mint a barna rizs.

•      2-szer annyi niacint (B3-vitamint) tartalmaz, mint az élesztő.

•      3-szor annyi C-vitamint tartalmaz, mint a narancs.

•      5-ször annyi kálciumot tartalmaz, mint a nyers karfiol.

•      2-szer annyi béta-karotint tartalmaz, mint a nyers spenót.

 

Adott tömegegységre vonatkoztatva a JUST GOJI nevű készítményben:

•      150%-kal több a magnézium, mint a spenótban

•      250%- kal több a vas, mint a marha steak-ben

•      450%-kal több a kálium, mint a banánban

•      1150%-kal több a C-vitamin, mint a narancsban

•      12% élelmi rost található

•      12% fehérje található

•      Nincs hozzáadott cukor

•      Nincs tartósítószer

•      Alacsony a glikémiás index (GI)

 

Organikus alapanyagok

 

A felhasznált alapanyagok minősége alapvetően meghatározza egy termék minőségét. Ez fokozottan igaz a táplálékkiegészítőkre, mivel ebben az esetben a termék biológiai hatékonysága az összehasonlítás mércéje. Csak a legjobb minőségű alapanyagokból lehet a leghatékonyabb termékeket előállítani. Csak az organikus termesztéssel előállított „bio“ alapanyagokról mondható el, hogy nem terhelik a szervezetet a nagyüzemi mezőgazdaság által használt vegyszerekkel, nem tartalmaznak genetikai kísérletezéssel manipulált fajokból származó alapanyagokat. Az organikus termesztésből származó alapanyagok hatóanyagtartalma és biológiai értéke kimagasló.

 

Klinikai vizsgálatok:

 

A Goji berry hatásai a macula állapotára és a plazma antioxidáns szintjére

2011 Feb;88(2):257Optom Vis Sci.-62.

Goji berry effects on macular characteristics and plasma antioxidant levels

Bucheli P, Vidal K, Shen L, Gu Z, Zhang C, Miller LE, Wang J.

Absztrakt:

Cél: A Goji berry (Lycium barbarum L.) jótékony hatást gyakorol a látásra magas antioxidáns (főként zeaxantin) tartalma miatt, bár ezt még nem bizonyítják magas szintű humán vizsgálatok. A cél annak értékelése, hogy egy gojival dúsított speciális tejalapú formula, ún. Lakto-Wolfberry (LWB) miként hat idős betegek esetében a macula jellemzőire, a plazma zeaxantin szintjére és  antioxidáns kapacitásának mértékére.

Módszerek: Egy kettős-vak, randomizált, placebo-kontrollált vizsgálat során idős egyének (65 és 75 év között) 90 napon keresztül 13,7g/nap LWB-t (n=75) vagy placebot (n=75) kaptak. Ezt követően szemészeti vizsgálat keretében értékelték a macula pigmentáltságát illetve a lerakódások (drusen) számát, valamint vérvételt követően mérték a plazma zeaxantin szintjét és antioxidáns kapacitását.

Eredmények: A placebo csoport egyéneinek maculájában hypopigmentatio és drusen felhalmozódás volt kimutatható, az LWB-t kapott csoport változatlan maradt. A plazma zeaxantin szintje és antioxidáns kapacitása is szignifikánsan emelkedett (26% ill. 57%-kal), de nem változott a placebo csoportban. Egyik csoportban sem számoltak be nemkívánatos eseményekről.

Következtetések: Összességében a napi étrend gojival való dúsítása 90 napon keresztül emelte a plazma zeaxantin szintjét és antioxidáns kapacitását, valamint védelmet biztosított a macula hypopigmentatiójával és a drusen felhalmozódással szemben. Ugyanakkor a mechanizmus nem tisztázott, mivel hiányzik az összefüggés a plazma zeaxantin szintjének változása illetve a macula jellemzőinek változása között.

 

A standardizált Lycium barbarum gyümölcs immunmoduláns hatásai idős egészséges kínai egyének esetében

 

J Med Food. 2009 Oct;12(5):1159-65.

Immunomodulatory effects of a standardized Lycium barbarum fruit juice in Chinese older healthy human subjects.

Amagase H, Sun B, Nance DM.

 

 

Absztrakt:

 

A Lycium barbarum egy tradícionálisan használatos gyógynövény, amelyet más gyógyhatású növényekkel kombináltan is alkalmaznak, de szisztematikus modern klinkai vizsgálatok még nem készültek önállóan a növényről. Abból a célból, hogy megvizsgáljuk a Lycium barbarum használatának biztonságosságát, hatását az immunrendszerre és az általános jólétre, standardizált Lycium barbarum (GoChi, FreeLife International, Phoenix, AZ, USA) 120ml/nap adagjának hatásait teszteltük, amely megfelel minimum 150g friss gyümölcsnek (ennyi a tradícionálisan használt mennyiség is), vagy placebot adtunk 30 napon keresztül 55-72 éves egészséges egyéneknek randomizált kettős-vak placebo kontrollált klinikai vizsgálat keretében. A GoChi csoportban szignifikánsan növekedett a lymphocyták száma illetve IL-2 és IgG szint a placebo csoporthoz és a kezelés előtti stádiumhoz képest; míg a CD4, CD8, és a természetes ölősejtek számát, illetve interleukin-4 és IgA szintjét nem változtatta meg lényegesen. A placebo csoportban semmilyen eltérés nem mutatkozott az immunológiai mérések során. A GoChi csoportban az általános jólét, a fáradékonyság és az alvás terén pozitív változásokról számoltak be, valamint nőtt az egyének rövid távú memóriájának hatékonysága illetve koncentrációs készsége, míg a placebo csoportban nem voltak ilyen jellegű pozitív változások. Nemkívánatos mellékhatásokat, abnormális tüneteket, vagy változásokat a testsúlyt, a vérnyomást, a pulzust, a látásélességet, a vizeletet, a székletet és a vér biokémiáját illetően nem észleltek. Összefoglalva, a goji napi fogyasztása szignifikánsan  fokozta az immunválaszt, jótékonyan befolyásolta az általános közérzetet, és alkalmazása nem járt  káros mellékhatásokkal.      


WHOLE MEGA OM™

 

Termékleírás

 

A természet teljes omega-tárháza, 16 omega zsírsavval (omega-3, 5, 6, 7 és 9 zsírsavak)

 

60 db, 500mg-os kapszula

  • kiváló biohasznosulás: klinikailag igazoltan bejut a sejtmembránokba, ahol kifejti jótékony hatását
  • hatásos: segít megőrizni a természetes omega-3/omega-6 arányt
  • teljes: 16 omega zsírsav + D-vitamin + asztaxantin természetes forrása

 

A halolajak egy merőben új megközelítése

Az Organic Mission büszkén kínálja teljestáplálék minőségű alaszkai vadlazac olaját, a piacon jelenleg kapható frakcionált, magas hőmérsékleten desztillált és tisztított halolajak alternatíváját.

Alaszka ősi, védett vizeiből közvetlenül Önnek: a Whole Mega OM 100 %-ban természetes közegében halászott vadlazacot tartalmaz, szigorú vizsgálatokkal győződnek meg róla, hogy mindegyik kapszula tartalmazza a természet jól biohasznosuló, hatásos és létfontosságú zsírsavainak és jótékony tápanyagainak teljes körét.

 

Omega zsírsavak és az optimális egészség

A természetes lazacolaj a gyakran jó zsírsavaknak nevezett létfontosságú omega-3,5,6,7 és 9 kiegyensúlyozott mennyiségét tartalmazza. Ezek a „jó” zsírsavak (melyek közé tartozik két esszenciális zsírsav, melyet az emberi szervezet nem tud előállítani) táplálékforrásul szolgálnak az agy-, a szív-, a szem- és a veseszövetek számára. Igazoltan jótékony hatást fejtenek ki a kardiovaszkuláris- és az immunrendszerre, az agyra és az emésztőrendszerre.

 

Egyértelműen más - A különbség nyilvánvaló

A hagyományos halolaj kapszulák világossárga színárnyalata és híg szerkezete jellemző a „tisztított” készítményekre. A kemény desztillálás (ami szükséges a szennyező anyagok eltávolításához) lebonthatja, szétválaszthatja és megsemmisítheti a halolaj természetes vibráló színét és tisztaságát adó hasznos vegyületeket.

 

A teljes halolaj előnyei

A WholeMega a természet bölcsességének egy tiszta megnyilvánulása. A kizárólag fenntartható módon halászott, a világ „legtisztább” halai közé tartozó alaszkai vadlazacok feldolgozásával a tisztaság biztosításához nincs szükség kémiai tisztításra. Mindössze az extra szűz, alacsony hőmérsékletű feldolgozási folyamat szükséges a létfontosságú omega zsírsavak és a természetes, hasznos tápanyagok (pl. D-vitamin és asztaxantin) teljes spektrumának biztosításához. Élelmiszer minőségű halolajként a Whole Mega alapos vizsgálatokon esik át azon ismert szennyező anyagok vonatkozásában, amelyektől a többi halolaj készítményt meg kell tisztítani.

A WholeMega egy olyan olaj, amely színében és áttetszőségében is meglepő. A WholeMega ragyogó színárnyalatát egy rendkívül erős antioxidáns, a vadlazacban természetes módon előforduló és az extra szűz halolajban nagy mennyiségben található asztaxantin adja.

A Whole Mega előállításához használt kíméletes folyamat megőrzi ezt az antioxidánst számos egyéb jótékony hatású vegyület (pl. D-vitamin) mellett. Ezt a teljes spektrumú halolajat egy hatóság által ellenőrzött, élelmiszer minőséget garantáló üzemben állítják elő.

 

Hatékonyság

Az optimális egészségvédő hatás eléréséhez a halolaj zsírsavainak be kell épülniük a sejtmebránokba, ahol a sejt jelátvitelének szabályozására hatnak, ezen keresztül a gyulladásos reakciókat is szabályozzák és fokozzák a sejtmembránok fluiditását. Humán klinikai vizsgálatban bizonyították, hogy a Whole Mega beépül a perifériás vér mononukleáris sejtjeibe (PBMC), ami lehetővé teszi a halolaj jótékony hatásainak közvetítését.

A Whole Mega-val kapcsolatosan kimutatták továbbá azt is, hogy csökkenti az arachidonsav (AA) mennyiségét, elősegítve az omega-3 és omega-6 zsírsavak természetes egyensúlyának helyreállítását.* Az adatok arra is utalnak, hogy a Whole Mega csökkentheti a szív egészségi állapotára utaló markernek, a C-reaktív proteinnek a koncentrációját, valamint segít fenntartani az egészséges koleszterinszintet.

Humán klinikai vizsgálat igazolta a mononukleáris sejtmembránok (PBMC) omega-3 zsírsavtartalmának (EPA és DHA) változását a Whole Mega bevétele után.

Napi javasolt adagja: Egy lágyzselatin kapszula naponta kétszer. A legjobb eredmény eléréséhez két főétkezés előtt vegyen be 1-1 kapszulát.

A természet teljes omega-tárháza, 16 omega zsírsavval (omega-3, 5, 6, 7 és 9 zsírsavak)

 

Klinikai Vizsgálatok

 

ST&T (SCIENCE, TOXICOLOGY AND TECHNOLOGY) PHYSICIANS, HEALTH CARE PRACTITIONERS, SPECIMEN COLLECTION AND MANAGEMENT CONSULTANTS.

 

Dr. Robert Newman PhD Professor Emeritus, U. of Texas, M. D. Anderson Cancer Center, Science, Toxicology and Technology Consultants, San Francisco, California,

 

Michael Scott, Director, ST&T (Science, Toxicology and Technology) Physicians, health care practitioners, specimen collection and management. February 2009

 

Háttér

 

A minőségi halolaj készítmények jótékony hatásai a cardiovasculáris betegségek, a diabetes és egyéb, gyulladással is járó kórképek megelőzésében jól igazoltak az orvosi irodalomban. Számos halolaj termék relatív minősége azonban megkérdőjelezhető, és a „tisztított” termékekből az EPA-n és DHA-n kívül (két esszenciális zsírsav) hiányozhatnak a természetben előforduló más halolajok. Nemrégiben a fenntartható módon halászott alaszkai vadlazacból, természetes alacsony hőmérsékletű feldolgozási folyamattal előállítottak egy extra-szűz olajat. Ez a termék (Wholemega) természetes mennyiségben tartalmazza az egészséges halolajakat, beleértve az omega-3, 5, 7 és 9 lipideket. Emellett a Wholemega tartalmaz természetben előforduló D-vitamint és antioxidiáns astaxanthin-t. A termék halolajainak relatív felszívódását, sejtmembránba való beépülését és az előidézett lipidkémiai változásokat vizsgálták önkéntes emberekben számos rövid távú tanulmány során.

 

 

Módszerek és eredmények

 

Relatív felszívódás: Önkéntesek 2g dózisú Wholemega-t kaptak, majd sorozatos vérszérum vizsgálatokat végeztek specifikus lipid szint meghatározásra gázkromatográfiás és tömegspektroszkópiás módszerrel. Példaként az EPA, DHA, palmitát-, olaj- és alfa-linolén- savak időfüggő plazmaszint emelkedései jól mutatták, hogy az omega halolajak minden típusa jól felszívódik a bél membránján át a szisztémás keringésbe.

Sejtmembránba való beépülés: Perifériás vérből izolált mononukleáris sejteket (PBMC) használtak a Wholemega fogyasztása előtti, és a napi 2g, 3 napon áttartó fogyasztása utáni állapotokból, a sejtmembrán lipid összetétel változásainak összehasonlítására. A vizsgálatokat gázkromatográfiás és tömegspektroszkópiás módszerrel végezték. A membrán analízisek 29, 35, 28 és 41%-os növekedést mutattak az EPA, DHA, palmitátsav és olajsav tartalmakban. A halolaj lipid szintek átlagosan 24 óráig emelkedettek maradnak az egyszeri 2g dózist követően.

Szérum-lipid öszetétel: A pro-inflammatorikus eikozanoid, arachidonsav (AA) szérumszintje közel 18%-al csökkent az egyszeri 2g-os Wholemega bevételét követő 24 órában. Az AA/EPA aránnyal jellemezve szignifikáns dózis-függő csökkenést mértek a gyulladásos lipidekben a jótékony hatású halolajakhoz viszonyítva. Emellett egyszeri 2g dózisú Wholemega átlagosan 16%-al csökkentette a CRP, 13%-al az LDL, 12%-al a triglicerid és 8%-al az összkoleszterin szintet.

További vizsgálatok: A Wholemega-val végzett további kutatások, és összehasonlítások a kemény desztillált halolajakkal folyamatban vannak. Ezek a vizsgálatok elemezni fogják a halolajból származtatott lipidek specifikus szerkezetét, mint a PGE3 és az LTB5, összevetve az arachidonsavból származtatott lipidekkel, mint a PGE2 és az LTB4. Emellett a halolajaknak az emberi tüdőtumor sejtek proliferációjára gyakorolt lehetséges gátló hatását vizsgálják.

 

Összegzés

 

A relatíve kicsi dózisú (2g) Wholemega is szignifikáns változásokkal, bizonyítottan jótékony hatást fejt ki az emberi egészségre. Ez magába foglalja a sejtmembrán összetétel változásait, mely az omega-3, 5, 7 és 9 lipidek optimális beépülését igazolja. Gyulladásban résztvevő molekulák, mint az arachidonsav és a CRP szérum szintjei csökkentek. Megállapítható, hogy ennek a teljes spektrumú (16 omega olaj) lazacolaj terméknek még viszonylag kis dózisban (2g) való napi fogyasztása is jól bizonyítható egészségügyi előnyökkel jár.

 

 

 

 

 

Turmeric Live Extract™

Teljes spektrumú kurkuma kivonat

Termékleírás

 

A világ legfontosabb gyógynövénye

Termelő és gyártó partnercégünk már évtizedek óta rajongója a kurkumának. A Costa Rica-i vulkanikus hegyekben fekvő, a Children’s Eternal őserdővel szomszédos organikus farmjukon biodinamikus gazdálkodással termesztik.

Az egészségmegőrzés gyógynövény-programja alappillérének tartott kurkumát régóta nagy becsben tartják. Az indiai ajurvédikus orvoslásban a kurkuma gyógynövény fontos kiegyensúlyozó és méregtelenítő szerepét már évezredek óta ismerik. Indonéziában a Jamu-nak nevezett hagyományos gyógynövényrendszerben a kurkumát tekintik minden gyógynövény királynőjének. Indonéziaiak tízmillióinak ez a kedvenc naponta fogyasztott gyógynövénye. Japánban és Kínában az emberek az erős, de ugyanakkor biztonságos máj-méregtelenítés céljából választják a kurkumát. Japánban vannak olyan közösségek, ahol a kurkuma levét napi rendszerességgel fogyasztják.

A nyugati szakirodalomban és a gyógynövény tradíciókban sok kutató véleménye szerint a kurkuma a legfontosabb gyógynövény a Földön.

 

Teljes spektrumú kurkuma kivonat

Mi az Organic Mission-nél egyetértünk azzal, hogy a kurkuma a legfontosabb gyógynövény a Földön. Büszkék vagyunk arra, hogy a Turmeric Live Extract a világon az első szuperkritikus extrakcióval előállított, teljes spektrumú kurkuma kivonat. A teljes spektrumú kurkumából vegyi oldószerek és forralás nélkül állítjuk elő legalább 200-szoros töményítéssel a koncentrált kurkuma olajokat. Ezt kombináljuk a legalább 22 mg összkurkuminoid tartalmú teljes spektrumú vizes-etanolos kivonattal.

Ez nem csupán egy standardizált kurkuma izolátum, melyben mindössze egy vagy több kurkuminoid van. Ez a természet által alkotott teljes kurkuma – annak összes vegyületcsaládjával.

 

 

Orvosszakértői vélemény

 

Prof. Dr. Tóth József (MD, Ph.D., DSc) onkológus – onkopatológus, Országos Onkológiai Intézet

 

A teljes kurkuma kivonat hatásának rövid jellemzése

 

A „Turmeric Live Extract” bonyolult, számos eltérő molekulát tartalmazó összetett hatóanyag. A turmeron/ol különböző formáit, sesquiterpéneket és curcuminoidokat tartalmaz. Talán ez a nagymértékű molekuláris heterogenitás magyarázza sokoldalú hatását.  Eredményesen kipróbálták emberi beteganyagon, így Alzheimer kórban, sclerozis multiplex-ben, Parkinson kórban, epilepsziában, agykárosodások eseteiben, korfüggő neurodegeneratív betegségekben, schizophreniában, spongiform encephalopathiaban (Creutzfeld Jakob kór), depresszióban és neuropathias fájdalmaknál.

 

A curcumin kifejezetten jótékony hatású, a cardio vascularis megbetegedésekben, eltérő hatásmechanizmusok eredményeképpen. Kísérleti körülmények között patkányokban a szívinfarktus is megelőzhető, kivédhető curcuminnal. Az érfalakat érintő megbetegedések kiküszöbölésére is alkalmasnak találták. Curcuminnal vagy származékaival a cukorbetegség is eredményesen befolyásolható, a vércukor szint csökkentésével, emelkedett plasma insulin szinttel, és a máj kulcs enzimek befolyásolásával fejti ki hatását.

 

A curcumin jótékony hatású az allergiás megbetegedésekre, asztmára és bronchitisre, valamint a gyulladásos bélbetegségekre is. A curcuminok csoportja főleg a gyulladást csökkentő mechanizmusok alapján jó hatású az izületi betegségekre, mint a rheumatoid artritis, az osteoarthritis és a köszvény. A curcuminok jótékony hatással rendelkeznek a psoriasis, a scleroderma és az AIDS betegségek eseteiben is.

 

A curcumin rákellenes hatása a vegyület egyik legfontosabb tulajdonsága. Nagyszámú közlemény igazolja, hogy a curcumin in vitro és in vivo körülmények között a különböző szervek ráksejtjeinek növekedését gátolja. Így a vér, agy, emlő, gastrointestinalis traktus, fej-nyak, máj, pancreas, prostata, ovarium és bőrrák parenchymasejtjeinek proliferációját leállítja. Különösen figyelemre méltó a gyógyító hatás familiaris adenomatosus poliposis, előrehaladt hasnyálmirigyrák és myeloma multiplex eseteiben. Vastagbélrák kezelése is sikeresnek bizonyult, és ami az egyik legfontosabb az onkoterápiában, hogy a vegyület nem toxikus, ezért igen magas dózissal is eredményesen alkalmazható.

 

Újabban megállapították, hogy a „Turmeric Live Extract” gemcitabinnal együtt alkalmazva erős szinergizmussal a különféle hasnyálmirigy rák sejtvonalakat is fokozottan gátolta. (Ramachandran et al. 2010. Oncology Report 15. Congress of advances is oncology).

 

 

Irodalom:

Aggarwal B.B and Harikumar K.B. Potential therapeutic effects of curcumin the anti-inflammatory agent, against neurodegenerative, carcinovasculat pulmonary, metabolic, autoimmune and neoplastic diseases. Int.J. Biochem. Bell. Biol. 2009, 41: 40-59.

 

 Klinika vizsgálatok

 

Gemcitabine potencírozása Turmeric Force™ (Turmeric Live Extract) segítségével hasnyálmirigytumor sejtvonalakban

Szerzők: Cheppail Ramachandran, Anna P. Resek, Enrique Escalon, Anat Aviram, Steven J. Melnick
Kapcsolatok: Dharma Biomedical LLC, Miami Children's Hospital Research Institute, Miami, FL 33155, USA. cheppail.ramachandran@mch.com
Doi: 10.3892/or_00000792
Oldalak: 1529-1535

Absztrakt

 

A gemcitabine a hasnyálmirigyrák kezelésére széles körben használt elsővonalas rákellenes gyógyszer. Ugyanakkor a hasnyálmirigy ráksejtek rezisztenciája miatt hatékonysága más szerekéhez hasonlóan szignifikánsan korlátozott. A Turmeric Forcetm – egy szuperkritikus, hidroetanolos kurkuma kivonat – citotoxikus hatását vizsgáltuk önmagában és gemcitabinnal kombinálva két hasnyálmirigyrák sejtvonalban (BxPC3 és Panc-1). A Turmeric Forcetm erősen citotoxikus 1.0 és 1.22 µg/ml IC50 értékekkel a BxPC3 és Panc-1 sejtvonalakra, ezzel magasabb citotoxicitást elérve, mint a kurkumin. A gemcitabin IC50 értéke mindkét sejtvonalakra 0.03µg/ml, viszont a hasnyálmirigy ráksejtek 30-48%-a rezisztens gemcitabinra még >100µg/ml koncentrációban is. Összehasonlításként a Turmeric Forcetm 50µg/ml koncentrációnál sejthalált indukált a sejtek 96%-ában. Gemcitabin és Turmeric Forcetm kombinációja szinergista volt, mindkét sejtvonalban IC90 szintet elérve alacsony koncentrációknál. A citotoxikus adatok CalcuSyn analízise kimutatta, hogy a gemcitabin és Turmeric Forcetm kombinációja erős szinergista hatással bír, IC50 szinten 0.050 és 0.183 kombinációs indexet (CI) elérve a BxPC3 és Panc-1 vonalakban. Ennek a szinergizmusnak az oka az NF-κB aktivitásra és STAT3 faktor expresszióra kifejtett emelkedett inhibitoros hatás.

 

PubMed: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20428806


Zyflamend OM™

Termékleírás

Gyógynövény kivonatokat tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény

A Zyflamend az egészséges gyulladásos immunválaszt támogató szabadalmaztatott készítmény. Ez tíz gyógy- és fűszernövény speciális kivonatát tartalmazza, melyek közül sokat emberek millió évezredek óta használnak az egészségük támogatása és a hosszú életkor elérése végett. A készítményben a gyógynövények – mint ahogy a táplálékban is - azok teljes formájában és nem izolált növényi összetevőként vannak jelen. Sok gyógynövényt szuperkritikus állapotú szén-dioxiddal extrahálnak a gyógynövényben levő alkotóelemek koncentrálásának és a hatásosság oldószerek használata nélküli lehető legnagyobb mértékű fokozása céljából. A Zyflamend intenzív tudományos kutatások tárgyát képezi az USA néhány legelismertebb kutatóintézetében, pl. az MD Anderson Rákkutató Központban, a Columbia Egyetemen, a Cleveland Klinikán, a Cornell Egyetemen és a Dél-karolinai Egyetemen. A Zyflamend®-et világszerte népszerűség övezi az orvosok és a fogyasztók körében egyaránt; az USA-ban ez a legnagyobb mennyiségben eladott gyógynövénykészítmény a természetes eredetű termékek palettáján.

A Zyflamend OM™ természetes hatóanyagai segíthetik a gyulladásos hormonok (prosztaglandinok) normális egyensúlyát, így segíthetnek a gyulladásos válaszreakciók szabályozásában. A gyulladásos folyamatok zömében a cyclooxigenáz-2 (COX-2) enzimnek kulcsfontosságú szerepe van. A Zyflamend OM™ gyógynövény készítmény képes a cyclooxigenáz-2 (COX-2) enzimet teljesen biztonságos módon blokkolni úgy, hogy a blokkolás mértéke, az enzimaktivitás csökkenés 84%*, mely rendkívül magas érték. (*Texas Egyetem M.D. Anderson Rákközpont vizsgálati eredménye). A gyulladásos válaszokat és a gyulladásos enzimeket úgy csökkenti, hogy nincs mellékhatása! Minden olyan folyamatot a szervezetben, ami gyulladással, és ennek a cyclooxigenáz-2 enzimnek a fokozott aktivitásával jár, azt a Zyflamend OM™ képes blokkolni, és a gyulladást megszüntetni. Melyek ezek?

  1. - Izületi fájdalom;
  2. - Izületi gyulladás;
  3. - Autoimmun betegséghez társuló gyulladásos folyamatok (pl. Crohn-betegség);
  4. - Gyulladásos bélbetegségek;
  5. - Bizonyos daganatok esetén gátolhatja a daganatsejtek szaporodását.

 Különösen az ízületi gyulladással gyakran jár együtt a fájdalom, mely a gyulladás csökkenésével szintén csökken vagy megszűnik. A készítmény természetes hatóanyagai antioxidáns hatásuk révén hozzájárulnak a sejtek szabad gyökök elleni védelméhez, ezzel egészségünk megőrzéséhez.

 

A termékkel kapcsolatos közvetlen kutatások összefoglalása

 

Szakmailag szigorúan lektorált folyóiratokban eddig hat olyan tudományos cikk jelent meg, melyek megerősítik, hogy a Zyflamend® a gyulladás számos fontos mediátorának (pl. ciklooxigenáz-2 (Cox-2), 5-lipoxigenáz (5-lox), 12-lipoxigenáz (12-lox) és a sejtmag faktor kappa beta (nf-kappa-b)) nemszelektív szabályzója. A publikált kutatások arra is utalnak, hogy a Zyflamend®-et hatásosan lehet bevetni a csonterősség és a prosztata normális mértékű sejtszaporulatának megőrzése céljából. Ezen túlmenően a Columbia Egyetemen végzett fázis I klinikai vizsgálat eredményeit nemrégiben a Journal of the Society for Integrative Oncology c. folyóiratban publikálásra elfogadták. Az első jelentések arra utalnak, hogy a Zyflamend® használata nem hozható összefüggésbe a mellékhatásokkal és fontos szerepet játszhat a kardiovaszkuláris rendszer egészségi állapota indikátorának, a C-reaktív fehérje koncentrációjának normális szinten tartásában.

 


Összetevők a Zyflamend OM™ étrend-kiegészítő készítményben


Szentjánoskenyér liszt, rozmaring levél kivonat, kurkuma rizóma kivonat, zöldtea levél kivonat, gyömbér kivonat, szent bazsalikom virágos hajtás kivonat, hibrid keserűfű gyökér kivonat, víz, oregano virágos hajtás kivonat, bajkáli csucsóka gyökér kivonat.
 

 

Zyflamend OM™ alkalmazása


Felnőtteknek napi 2 kapszulát vízzel bevenni. Az ajánlott mennyiséget ne lépje túl!
Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. A terméket kisgyermekek elől elzárva kell tartani. Az optimális hatás elérése érdekében a termék hűtve, szárazon tárolandó.

 

 

Szakértői vélemény

Prof. Dr. Tóth József (MD, Ph.D., DSc) onkológus – onkopatológus, Országos Onkológiai Intézet

A „Zyflamend” szerepe a betegségek megelőzésében és kezelésében

A Zyflamend a „mágikus tea” tartalmaz; 14,1% curcumint, 12,8% ursol savat, 19,2% rosmarin savat, kámfort, borneolt és cineolt, 12,8% gingerolt, 12,8% zöld teát, 10,2% reveratrolt, thymolt, 5,1% berbevint, 5,1% borbolya berberint, 2,5% bencaluit és wogoniolt, 5,1% thymolt.

A gyulladás számos cardiovascularis, neurologiai, autoimmun, daganatos, stb. betegség kialakulásában fontos szerepet játszik. A gyulladásnak ezen kívül fontos szerepe van a cukorbetegség, a kövérség és az inzulin rezisztencia kialakulásában. Közvetett módon a gyulladás az immunrendszer befolyásolásával a depresszió és más idegrendszeri kórképekkel is kapcsolatba hozható.

Számos vizsgálat arra utal, hogy az aktivált B-sejtek nukleáris kappa-könnyűlánc-fokozó faktor (NF-KB), protein komplex kontrollálja a DNS átíródását, valamint különféle molekuláris tényezők befolyásolásával kapcsolatban van a tumorok inváziójával, áttétképző kapacitásával, az angiogenezissel, a proliferációval, a túléléssel és a kemorezisztenciával. Az NF-KB számtalan gén szabályozásában részt vesz, így a cytokinek, a sejtadhéziós molekulák, az apoptózist szabályozó gének működésében is szerepet játszik.

A zyflamend a daganatos megbetegedések biológiai viselkedését közvetlenül képes befolyásolni. Gátolja a csontvesztést, az osteoklastogenezis visszaszorításával. A tumor áttét képződés megakadályozását okozza a TNF gátlással. A zyflamed fokozza a kemoterápia hatékonyságát a myeloid sejtek apoptózisának fokozása által. A tumorok kialakulását pedig a NF-KB aktiválódásának gátlásával befolyásolja.

A zyflamend az antiapoptoticus gén productumok gátlásával az apoptózist fokozza.

Myeloid sejtvonalakban a zyflamend a metasztatikus (áttétet képző) gének produkcióját is lecsökkenti. A zyflamed rendkívül fontos tulajdonsága, hogy képes a hasnyálmirigy ráksejtek kemoszenzitivitásának (kemoterápiás drogok hatásának) fokozása. Sőt az emberi hasnyálmirigy ráksejtek különböző sejtvonalainak proliferációját közvetlenül gátolni képes.

A zyflamend a gencitabin apoptozist fokozó hatását fokozza. És végül a zyflamend gátolja az NF-KB szabályozott sejt proliferatív antiapoptoticus, gyulladásos, angiogenicus és áttétképzést elősegítő gén produktumok expresszióját emberi hasnyálmirigyrák sejtvonalakon.

Mindezen kísérleti eredmények arra utalnak, hogy a rendkívül agresszív kórlefolyású hasnyálmirigyrák kezelésében előreláthatóan fontos szerepet fog játszani a zyflamend.

A férfiakban egyik leggyakoribb tumor a dülmirigy, vagy prostatarák. A prostatarákból származó sejtvonalakon is tanulmányozták a zyflamend kezelés hatékonyságát. Megállapították, hogy a „teakeverék” gátolja a sejtvonalak növekedését és a kolónia képző tulajdonságát mind androgen függő és független prostata ráksejteknél. Kiderült, hogy a zyflamend G1 ciklus leállítást és apoptózist indukál, valamint csökkenti az androgen receptor szintet.

Klinikai Vizsgálatok

A Zyflamend készítmény előrehaladott prosztata intraepiteliális neopláziában szenvedő betegeken végzett fázis I klinikai vizsgálatának eredménye

J Soc Integr Oncol. 2009 Spring;7(2):43-51.
Zyflamend in men with high-grade prostatic intraepithelial neoplasia:
results of a phase I clinical trial.
Capodice JL, Gorroochurn P, Cammack AS, Eric G, McKiernan JM, Benson MC, Stone BA, Katz AE.
Department of Urology, Columbia University College of Physicians and Surgeons, New York, NY 10032, USA.
PMID: 19476738 [PubMed - indexed for MEDLINE]

A magasfokú prosztata intraepitheliális neoplázia (high-grade prostatic intraepithelial neoplasia – HGPIN) diagnózisát eredményező biopszián átesettek fokozott kockázatúak prosztatarák kifejlődése szempontjából. Prospektív klinikai vizsgálatot végeztek HGPIN-es betegeken egy új gyógynövénykeverék, a Zyflamend (New Chapter, Inc.; Brattleboro, VT) biztonságosságának és tolerálhatóságának meghatározására más diétás készítményekkel összevetve. 40 és 75 év közötti HGPIN-val rendelkező férfiakat válogattak be, és 18 hónapig követték őket nyomon. 3 havonta végeztek rutin laboratóriumi vizsgálatokat és prosztata specifikus antigén (PSA) meghatározást, valamint 6 havonta vettek új biopsziát. A szövetmintában HGPIN-t vagy prosztatarákot kerestek, valamint COX-2, NF-kappaB, interleukin-6 és tromboxán után vizsgálódtak. 23 páciens volt kiértékelhető, átlagéletkoruk 64.1 év (45-75 év között), és a közepes (+/- SD) PSA szintjük 6.13 +/- 3.56 ng/ml volt. Csak néhány enyhe gastrointestinalis mellékhatás jelentkeztek, nem lépett fel komoly nem várt hatás vagy toxicitás. Nem volt szignifikáns változás a laboratóriumi értékekben, a tesztoszteron szintben vagy a szívműködésben. A páciensek 48%-ában mértek 25-50% közötti PSA szint csökkenést a 18 hónapos időszak végén. A 18. hónapban végzett biopsziák 60%-ában (9 a 15-ből) jóindulatú szövetet találtak, 26.7%-ában (4 a 15-ből) volt HGPIN egy szövettömbben és 13.3%-ában (2 a 15-ből) igazoltak prosztatarákot. Megfigyelhető volt a szérum C-reaktív protein szint csökkenése (95%-os konfidencia intervallum 0.7-1.7, p=.045). A 18 hónapos mintákban NF-kappaB szint csökkenést mértek (95% konfidencia intervallum 0.8-3.0, p=.017). Zyflamend önmagában és más diétás készítményekkel kombinációban, orálisan szedve 18 hónapig, minimális toxicitással rendelkezik és nincsenek komoly mellékhatásai. További tanulmányok szükségesek e készítmény hatásainak kiértékelésére prosztatarák kockázatának kitett betegekben.

 

Egy nem-szelektív COX-gátló hatással bíró különleges gyógynövény készítmény, a Zyflamend apoptózist vált ki a COX-2 expresszió hiányos prosztatarák sejtekben

Nutr Cancer. 2005;52(2):202-12.
Zyflamend, a unique herbal preparation with nonselective COX inhibitory activity, induces apoptosis of prostate cancer cells that lack COX-2 expression.
Bemis DL, Capodice JL, Anastasiadis AG, Katz AE, Buttyan R.
Department of Urology, Columbia University Medical Center, New York, NY 10032, USA. dlb2004@columbia.edu
PMID: 16201851 [PubMed - indexed for MEDLINE]

A ciclooxigenáz (COX) inhibitorok számos ráksejt típusra fejtenek ki gátló hatást, beleértve a prosztata rákot is. Ebben a tanulmányban figyelembe vettük egy egyedi gyógynövénykészítménynek (Zyflamend; New Chapter, Inc.; Brattleboro, VT) a potenciális COX-gátló aktivitását és megvizsgáltuk hatását az LNCaP, emberi prosztatarák sejtvonalon. A Zyflamend COX gátló hatását spektrofotometrián alapuló elemzéssel határozták meg tisztított juh-ból származó COX-1 és COX-2 enzimeket használva. A Zyflamend in vitro apoptotikus hatását az LNCaP sejtvonal növekedésen sejtszámlálással, poli-ADP-ribóz polimeráz (PARP) hasítás Western blot detektálásával és a vizsgált és ellenőrzött sejt kivonatok kaszpáz-3 aktivitásának vizsgálatával mérték. Western blot technikákkal méréseket végeztek ennek a gyógynövénykivonatnak a sejt szignál proteinekre, p21-re, androgén receptorokra (AR), foszfo-protein kináz C-re (pPKC alfa/béta) és foszfo (p) Stat3-ra kifejtett hatásának meghatározására. A kezelt sejtekben, összehasonlítva kontrollal, számos szignál transzdukciós foszfoprotein foszforillációs státuszának részletes elemzését végezték foszfoprotein monitorozással. A Zyflamend drasztikusan csökkentette a COX-1 és COX-2 enzim aktivitást. Az LNCaP sejtvonalak Zyflamend kezelését követően a csökkent sejtnövekedéssel egybeesett az emelekedett p21 expresszió. PARP hasítás darabjainak nyílvánvaló jelenléte és a kontrollhoz képest magasabb kaszpáz-3 aktivitás igazolta a Zyflamend apoptosis indukáló hatását ezen sejtekben. A Zyflamend kezelt LNCaP sejtekben az androgén receptorok expressziós szintje 40%-al csökkent és csökkenést figyeltek meg a Stat3 és PKC(alfa/béta) aktív formáiban is. A zyflamend egyaránt csökkentette a COX-1 és COX-2 enzimek aktivitását, gátolta a sejtnövekedést és apoptózist indukált a LNCaP sejtekben. Ugyanakkor az adataink azt sugallják, hogy ezeket a hatásokat COX független mechanizmusok okozhatják, beleértve a p21 megnövekedett és az AR, pStat3 és pPKC(alfa-béta) csökkent expresszióját.

 

 

Irodalom

J Soc Integr Oncol. 2009 Spring;7(2):43-51.
Zyflamend in men with high-grade prostatic intraepithelial neoplasia: results of a phase I clinical trial.
Capodice JL, Gorroochurn P, Cammack AS, Eric G, McKiernan JM, Benson MC, Stone BA, Katz AE.
Department of Urology, Columbia University College of Physicians and Surgeons, New York, NY 10032, USA.

Carcinogenesis. 2008 Nov;29(11):2182-9. Epub 2008 Aug 6.
Zyflamend reduces LTB4 formation and prevents oral carcinogenesis in a 7,12-dimethylbenz[alpha]anthracene (DMBA)-induced hamster cheek pouch model.
Yang P, Sun Z, Chan D, Cartwright CA, Vijjeswarapu M, Ding J, Chen X, Newman RA.
Department of Experimental Therapeutics The University of Texas MD Anderson Cancer Center, Houston, TX 77054, USA.

Nutr Cancer. 2007;57(1):78-87.
Zyflamend, a polyherbal preparation, inhibits invasion, suppresses osteoclastogenesis, and potentiates apoptosis through down-regulation of NF-kappa B activation and NF- kappa B-regulated gene products.
Sandur SK, Ahn KS, Ichikawa H, Sethi G, Shishodia S, Newman RA, Aggarwal BB.
Cytokine Research Laboratory, Department of Experimental Therapeutics, The University of Texas M. D. Anderson Cancer Center, Houston, Texas 77030, USA.

Cancer Biol Ther. 2007 Feb;6(2):228-36. Epub 2007 Feb 25.
Zyflamend-mediated inhibition of human prostate cancer PC3 cell proliferation: effects on 12-LOX and Rb protein phosphorylation.
Yang P, Cartwright C, Chan D, Vijjeswarapu M, Ding J, Newman RA.
Department of Experimental Therapeutics, The University of Texas MD Anderson Cancer Center, 8000 El Rio Street, Houston, TX 77054, USA.
Comment in: Cancer Biol Ther. 2007 Feb;6(2):237.

Integr Cancer Ther. 2007 Mar;6(1):74-6.
The role of Zyflamend, an herbal anti-inflammatory, as a potential chemopreventive agent against prostate cancer: a case report.
Rafailov S, Cammack S, Stone BA, Katz AE.
Department of Urology, Columbia University, New York, New York, USA.

Nutr Cancer. 2005;52(2):202-12.
Zyflamend, a unique herbal preparation with nonselective COX inhibitory activity, induces apoptosis of prostate cancer cells that lack COX-2 expression.
Bemis DL, Capodice JL, Anastasiadis AG, Katz AE, Buttyan R.
Department of Urology, Columbia University Medical Center, New York, NY 10032, USA. dlb2004@columbia.edu

Results of a prospective, open-label clinical trial of a novel herbal amalgam, Zyflamend, in men with prostatic intraepithelial neoplasia
Jillian L Capodice*, Prakash Gorroochurn, A. Sam Cammack, Eric Goluboff, James M McKeiernan, Mitchell C Benson, Brian A Stone, Aaron E Katz, Department of Urology, Columbia University Medical Center, New York, New York, USA